Mi az a “loose diamond”?

Az 1870-es években Dél-Afrikában indult meg a gyémánt bányászat, amikor felfedezték, hogy egyes kimberlit és lamproit kürtők igen gazdagok gyémántban. Az azóta eltelt másfél évszázadban már más kontinenseken lévő országokban is bányásszák az értékes drágakövet. Csak, hogy a legnagyobb kitermelőket említsük meg, a sorban ott van Oroszország, Botswana, Ausztrália és a Kongói Demokratikus Köztársaság. A kibányászott gyémánt természetszerűen még nem válik ékszerré azzal, hogy mindössze a felszínre került. A “loose diamond” (csiszolt gyémánt), jobban mondva a gyémántcsiszolás a 15. században jelent meg és Ludovic van Berquem nevéhez fűződik, aki elsőként használt szimmetrikusan elrendezett fazettákat. Később a 17.században Párizsban, Mazarin bíboros létesített csiszolóműhelyt, és róla elnevezett csiszolás már nagyban hasonlított a mai briliáns formához. Azonban a velencei Vincent Peruzzi által a 17. század végén megalkotott forma volt a mostani csiszolt gyémánt igazi előfutára.

A “loose diamond” esetében a briliáns forma elérésénél igen nagy az anyagveszteség, olykor fele vagy kétharmada is lehet az eredeti nyersgyémánthoz képest. Ezt nem lehet igazi veszteségként számon tartani, mert a leeső darabok tovább csiszolhatóak, sőt a gyémántpor sem értéktelen, hiszen felhasználható.

loose diamond

Elfogadott “loose diamond” standard-ek

Napjainkban több etalon is létezik a briliáns formákra. Etalonnak számítanak a “loose diamond” esetében az alábbi formák:

Eppler-briliáns (Európai standard)

Amerikai standard

Skandináv standard

Parker-briliáns

Eulitz-briliáns

Ideális-briliáns

Miért alakult ki a “loose diamond”?

A csiszolás és fényezés során tulajdonképpen a kő valódi szépségeit juttatják érvényre, előhozva a tüzét és színszórását a gyémántnak. A különböző csiszolások más-más karakterjegyeket emelnek ki, illetve más szemlélettel készülnek. Míg Keleten inkább az a fő szempont, hogy minél kevesebb legyen a megmunkálás során az anyagveszteség, addig Európában jóval inkább az esztétikai lehetőségek dominálnak. Ezeket alapul véve, láthatjuk, hogy bár nem minden esetben  azonos irányelvek alapján dolgozzák ki a briliáns formát, mégis a fent említett célok dominálnak, tehát kihozni a csiszolt gyémánt legfenségesebb mivoltát.

A “loose diamond” értékelése

A gyémántpiac egyre nagyobb növekedésével a 20. században el kezdték alkalmazni a szakvéleményen alapuló értékelést. Így jött létre az úgynevezett 4C rendszer, amely alapján meghatározzák egy “loose diamond” piaci értékét.

CUT

A gyémánt csiszolását jelenti, és optikai számításokon alapuló elemzés, amelynek célja, hogy a drágakő a lehető legteljesebb szépségében pompázzon, ami nyerskőből kihozható.

COLOR

A gyémánt a természetben egyedüli olyan drágakő, amely gyakorlatilag minden színben előfordulhat. A szín megállapítására egy nemzetközileg elfogadott skálát használnak, amely a latin ABC betűit használja D-től Z-ig. A színmegállapítást egy gemológus szakember végzi meghatározott fényviszonyok között.

CARAT

Ez a mértékegység a gyémánt súlyát hivatott kifejezni, melynek elfogadott nemzetközi rövidítése a “ct”. A kő súlyát két tizedesjegyig szokták jelölni, bár magát a számítást ezred pontossággal végzik, és felkerekíteni csak 9-től lehet.

CLARITY

A gyémánt tisztaságát fejezi ki, és ezt a kőben lévő egyéb anyagok, úgynevezett zárványok mértékében állapítják meg. Ezek a kristályosodási folyamat során keletkeznek, így kerülnek a kő belső szerkezetébe. Ugyanakkor keletkezhetnek hibák a csiszolási folyamat során is, melyeket már további csiszolással sem lehet eltüntetni. Az itt említett hibák alapján határozzák meg a “loose diamond” tisztasági kategóriáját.

loose diamond